Dhaka

Sziasztok Drága Magyarok!

Szóval, hol is hagytam abba??? Ott, hogy januári menetrend, és szilveszteri események…
Nah, hát az élet 2009-ben sem állt meg, a szabadnapjaimat elég erőteljesen a vízum-intézéssel töltöttem. J Mondjuk úgy, hogy az ügyintézés itt sem egyszerűbb, mint otthon. A bürokrácia erősen betelepedett ide is, és csak terjed-terjed. A 7 óra várakozás, irodáról-irodára járás, papírgyűjtés alatt akikkel találkoztam, beszéltem, és közösen szidtuk az új rendszert, közölték, hogy tavaly még nem volt ennyire bonyolult. Előtte nem kellett letétet fizetni, nem kellett ennyi papírt összegyűjteni, ez 2009-től van csak így, és nekik is elegük volt, hogy miért kell ennyit várni… De lényeg a lényeg, tesókáim, megvan a vízumotok! J JUPÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍJ)))

A Sidney standby-omról nem hívtak be, de vicces volt. Délig voltam standby-on, és kettő körül csörgött a telefonom, hívtak az irodából. Meg is ijedtem, hogy úristen, most mi van már???? De csak azt akarták mondani, hogy a holnapi standby-omat megváltoztatták Dhakára. Odaút 4,5 óra volt, és ott 24 óra pihenőnk volt. Teljesen feldobódtam, első Dhaka, tök jó, még úgysem voltam soha Bangladesben. 24 óra, az alatt bőven ki is tudok menni megnézni a várost. Megnéztem a csapatot, hogy kikkel utazok, és képzeljétek, egy magyar cabin managerem voltJ. Vagyis román, Marosvásárhelyen született, de magyarul beszél, meg minden. És volt egy másik csaj is Romániából, ugyanúgy Marosvásárhelyről. Úgyhogy nevettünk, hogy a magyar maffia megy DhakábaJ. Aztán a briefingen mikor kérdeztem, hogy ki akar kijönni a városba kis felfedező-körútra, mindenki elámult, hogy miért akarok én ott kimenni? Meg hogy hogy merek???? Néztem nagyokat, hogy mire ez a nagy fennakadás, mire mondták, hogy ha csak nem akarom, hogy kiraboljanak, vagy megöljenek az órámért, vagy a kabátomért, akkor inkább maradjak a hotelben… MICSODAAAAA???? Tényleg ennyire veszélyes lenne? És azt mondták, hogy igen, mert Banglades tök szegény ország, és nagyon elkeseredettek az emberek, és sok mindenre képesek nagyon kis csekély dolgokért, mint egy szép óra, vagy ilyesmi.
Nem annyira akartam elhinni, de mikor odaértünk, láttam olyan buszokat, mint a filmekben, hogy félig már el van rohadva, az egész tök rozsdás, és azokon utaznak. Meg a vonatoknak a tetején is ülnek, meg ilyenek… Elég elkeserítő látvány volt. Na meg a koldusok… Egyszer amikor voltam Szerbiában, akkor egy kisgyerek ránk tapadt, és pénzt akart, baromi erőszakos volt, jött utánunk, amíg csak be nem szálltunk a kocsiba, és elhajtottunk. Nah, hát Bangladesh még durvább…
Még a hotelben is képzeljétek, a bejáratnál a buszunk alját végignézték ilyen tükörrel, hogy gondolom nem rejtettek-e el oda valamit. Ilyet is még csak filmen láttam, sehol nem szokták megvizsgálni a buszunkat… De mondjuk ez jó jel, mert legalább a hotelben biztonságban vagyunkJ.
Mindegy, azért kértem egy tájékoztatót Dhakáról, hogy hova lehet ott menni, meg mik az érdekességek. Nem tudom, ti tudtátok például, hogy Banglades 1971-ben vált külön Pakisztántól? Előtte a mai Pakisztán volt Kelet-Pakisztán, Bangladesh meg Nyugat-Pakisztán. Az 1952-es nyelvi mozgalom folyományaként váltak külön, mert Bangladesh, vagyis a bangla (bengáli) nyelvet beszélők függetlenedni akartak, „harcoltak” a függetlenségért. Hm… ez lehet nem is érdekel benneteket annyira… csak gondoltam megosztom Veletek ezt a kis érdekességetJ. Nekem ez legalábbis új volt. Nem volt lehetőség (vagyis inkább nem mertem) kimenni a városba megtapasztalni a mai, igazi Dhakát, így inkább olvastam róla. J

A járatról csak annyit, hogy ez volt talán az eddigi legbüdösebb járatom… Huh, ha éreztétek volna… Rendesen parfümöt kellett tennem az orrom alá, mert a kabin már teljesen átvette azt a szagot… L Jaaah, és még egy vicces dologJ. Odafelé menet ülök a jumpseat-en, felszállás, minden rendben, kabin biztosítva, mosolygok a velem szemben ücsörgő utasokra, közben magamban épp azon tanakodom, hogy mit is kell még elintéznem tesóméknak, ha jönnek, egyszer csak hatalmas csattanás, zörej, paff. A csomagtárolók felett vannak a légkondi rácsai, és pont az én ajtóm feletti rács leesett, pont a folyosó közeépre… Elég kínos volt, meglepődtem, de nem csak én… Aztán már nem bírtam, és elnevettem magam…J Éppen emelkedtünk, úgyhogy nem tudtam mit csinálni, a lábaimmal elhúztam a rácsot a folyosóról, és a lábam mögé, a jumpseat alá toltam. Kicsit kínos volt, de szerencsére mindenki csak nevetettJ.

Jaaa, majdnem elfelejtettem mondani, mielőtt indultunk Dhakába, véletlenül leejtettem a telefonomat, úgy, hogy a kijelzője teljesen tropára ment, semmit nem láttam. Viszont maga a telefon működött, megpróbáltam tárcsázni az utoljára hívott számot, és sikerültJ. Úgyhogy mikor hazajöttem, gyorsan kicseréltettem a screent, és mostmár jó megintJ. Hál istennek, és nem is volt drága. De lényegében mondhatjuk, hogy a dhakai járat körül valami meg nem magyarázható „rontsukelamielronthatóműszakicikk” légkör uralkodott… De nem baj, mostmár itt vagyok újra Abu Dhabiban, és minden rendben!:)

Még megyek most Moszkvába, egyszer Muszkatba, utána Kuala Lumpurba, és már itt is vannak a tesómék. Fúúú, már alig váromJ

Ennyit mára, majd még jelentkezem!:))))

PUSSZ Mindenkinek!