A legutóbbi jelentkezésem óta úgy tűnik megint eltelt egy hét. Csak úgy szaladnak a napok, nemigaz? Hát nem is tudom hol kezdjem…
Talán ott, hogy 25-én megkaptam az októberi menetrendemet, ami a következőképpen alakul:
Október 1: Katmandu (Nepál)
Október 4: Bombay (India)
Október 5: Kochi (India) (6-án érek haza reggel)
Október 7: Chennai (India)
Október 8: London J Jupííí, megint végreeee!!! (10-én érek haza este)
Október 14: Manchester J JuppppíííííjééééJ EURÓÓÓÓPAAAAJ (17-én érek haza, itt 36 órám van, ami tök jó, mert úgysem voltam még itt)
Október 20: Muscat (Oman)
Október 21: Stand by (GMT 02.00-12.00)
Október 22: Stand by (GMT 06.00-16.00)
Október 24: Kochi (India) Megint…L (25-én érek haza reggel)
Október 26: Stand by (GMT 02.00-12.00)
Október 29: Stand by (GMT 06.00-16.00)
Október 30: Cairo (sajna éjjel megyek, és csak 1 órát maradok, úgyhogy nem láthatom a piramisokatL) Na de majd egyszer… és 31-én érek haza.
Hát, ennyi. Közben amúgy változott egy kicsit a szeptemberem vége, de nem lényegesen. Pár szóban azért írok róla:
Bombay után csináltam egy dupla-szektort, Abu Dhabi - Doha – Abu Dhabi – Damascus, majd a következő nap: Damascus – Abu Dhabi – Kuwait – Abu Dhabi. Hát, mondhatom fárasztó volt. De azért jó.
Damascusban elmentünk páran szétnézni az „old city”-ben, állítólag ez az, amit látni kell ott. Hát, tudtam, hogy nem egy gazdag ország Szíria, de azért nem gondoltam hogy ennyire nagy a szegénység ott. Akit érdekel, majd küldök pár fotót, de ezzel nem terhelném most a hálózatot inkább. Annyira nem készültek lélegzetelállító fotók. Bár, a csapat, akikkel mentem jó volt, rólunk feltöltök egyet.
Shah (Szingapúr) – Alan (Malajzia) – Nori – Adil (Marokkó)
Azért mégis mesélek egy-két sztorit Szíriáról, mert vannak viccesek.:) Szóval, megérkezés után eldöntöttük, hogy máris indulunk a városba. Gyorsan fogtunk is egy taxit, és szerencsére velünk volt Adil, aki beszél arabul, úgyhogy szót tudott érteni a kedves sofőrünkkel. Meg is állapodtunk, úgyhogy beültünk, és irány az Old City. Na de a közlekedés az egy külön fogalom ott, úgyhogy én inkább sokszor becsuktam a szemem, nem akartam látni mi történik. Úgy voltam vele, ha itt nem halok meg, akkor sehol. J Vannak vonalak az úton, de csak dísznek. Sávok??? Felejtsd el. Ott úgy közlekednek, hogy ahol van hely, ők ott mennek. Index? Legritkább esetben. Duda??? Mindig! Visszagondolva mókás, de azért ott őszintén bevallom nem éreztem biztonságosnak a szitut. Na de egy szó mint száz, megérkeztünk egy helyre, ahol a taxisofőr kirakott minket, és mutatott egy irányt, hogy ok, innentől arra sétáljunk… Hehe… jófej, nem? Ott készült a fotó.
De mikor elkezdtünk sétálni megértettük miért nem akart annyira bemenni arra a területre… Az utcák kb. olyan szélesek voltak, hogy ha leléptem a járdáról, veszélyben volt az életem. Egy autó épphogy elfért. Na de végülis mindegy, mert az Old City-n belül nem voltak annyira távolságok, úgyhogy sétáltunk keveset, láttuk hogyan pörkölik a mogyorót, meg milyen ott egy igazi piac (kb. mint otthon JózsefvárosJ), de aztán már mentünk haza, reggel azért csak korán indultunk vissza.
Aztán 28-án voltam Kuwaitban, meg 30-án Muscat-ban ugyanazzal a csapattal. Képzeljétek el, hogy ez egy kicsi repülő volt, úgyhogy az economy class-on összesen 3 fő volt, és ebből a 3 főből én voltam a legtapasztaltabb… Hirtelen a 3. járatomra senior lettem. Vicces, nem? A másik két lánynak ez volt az első operatív repülése. Úgyhogy én voltam a konyhában, nekem kellett ott rendezgetnem mindent. Kuwaitban azt sem tudtam hirtelen mit hová, hogyan, mikor??? De Muscat-ra már egész jól mentJ. Jaaa, és azt még nem is említettem, hogy Kuwaitba menet kaptam még egy supi-t is magam mellé, aki elvileg csak megfigyel egész úton. 4 járattal ezelőtt még én is ezt csináltam. Érdekesen osztják ki a szerepeket, ugye?:)
De hál istennek azért jó volt a csapat, a két új lány nagyon ügyi volt, úgyhogy megoldottuk.
Tegnap előttre meg ugye kaptam egy Nepált, Katmandut. Hát, fiúk-lányok, még ilyen tündéri utasokat?!?! Imádom őket. Rém fárasztó az út, mert reggel 7-kor jött értem a busz, és este 9-kor szálltunk le, 10.30-ra értem haza, no pihenés. De az emberek annyira kis édesek voltak. Odafelé úton mondjuk sok külföldi volt, ők követelőzőek voltak, de visszafelé majdnem csak nepáliak. Igazi hálás kisemberek. Kivittük nekik a vacsorát, meg a kávét-teát, és kész. Ők ott csak üldögéltek nyugodtan, elvoltak. Hálából vittünk nekik mindig üdítőt, csak úgyJ. Az egész kiszolgálás megvolt az első két órában, mert kb. csak fél kabin volt, úgyhogy már a végén kicsit unatkoztam is. Olyankor csak körbenéztem, és láttam, hogy szegényeknek halvány lila gőzük nincs hogyan kell használni a monitort, hogyan tudnak zenét hallgatni, filmet nézni, stb. Úgyhogy mikor már tényleg nagyon untam magam, odamentem a szimpibb utasokhoz, és segítettem nekik filmet választani, megtanítottam őket hogyan használják a rendszert. Hosszú volt, de legalább ők tényleg hálásak voltak a kiszolgálásért, meg a segítségért. Álom! Ilyen utasokat szeretnék minden utamra!
Tegnap meg képzeljétek el, voltam a sivatagban! Az igazi sivatagban! Még soha nem voltam előtte… Homokot csak a bícsen láttam meg oviban a homokozóban. De ez… hát ez valami csodálatos. Imádom! J Quad-okkal mentünk, de én még nem vezettem. Csak beültem egy ismerős mögé. Kb. 5-6 körül értünk oda délután a helyre, ahonnan mindenki indul, úgyhogy szürkületben tettük meg az első kört, aztán este kb. éjfélig a sötétben mentünk össze vissza a dűnéken! Fúúú, hát ez valami! Nem is tudom igazán leírni milyen érzés, mikor a tök meredek lejtőn száguldasz felfelé, aztán felérsz a tetejére, és fogalmad sincs, hogy akkor most mennyire lesz meredek lefelé, vagy hogy merre és hogyan irányítsd a motort, merre lesz jó. Kihívás. J Next time én is akarok majd vezetni!!!
Aztán tök jó volt, mert levezetésképpen raktunk tüzet a sivatagban, melegedtünk kicsit mellette, beszélgetés, teafőzés a tűzön. Aztán olyan fél 2 körül elindultunk haza. Hatalmas élmény volt, ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is őrült!:)
Hát, nagyjából ezek történtek velem az elmúlt héten. Mozgalmas volt, nem unatkoztam. És ahogy láthatjátok az októberemet, az sem lesz semmi…
Sokan kérdeztetek a leveleitekben a honvágyról, hogy állok vele. Őszintén szólva egészen eddig 2 olyan napom volt, mikor kicsit honvágyam volt. Az egyik a repülőnap hétvégéjén volt, a másik meg az alatt a két hét alatt egyszer, mikor Ramadan volt, és nem volt még licencem a repüléshez. Akkor nem lehetett semmit csinálni itt, tényleg baromi unalmas volt. De hál istennek azért gyorsan túl voltam rajta, tényleg csak egy-egy nap volt. (Plusz, volt itt is egy Fülöp Gabeszem, aki közölte Velem, hogy a lejtő az nem visszafelé van, hanem előre, arrafelé kell síelni.:) ) Most meg már egyenesen imádok itt lenni. Megszoktam, meg az idő is kezd kicsit visszavenni, már nem negyven fokok vannak, csak 37-38, ami már elég barátságos. J Olyan, mint otthon a nyár. Plusz vége a Ramadannak, és (habár Benneteket senki nem pótolhat!!!!) kezd kialakulni az itteni igazi baráti kör is, akikkel tényleg hasonló az érdeklődési körünk.J Szóval határozottan állítom, hogy rendben vagyok itt, köszönöm kérdéseiteket!
Jaaa, és még egy kérdés, ami kb. mindenki levelében ott volt: költözés?! Sajnos még mindig semmi hír felőle, úgyhogy még mindig az 5*-os Flamingo Hotelben élem kis unalmas napjaimat! J Amint van valami hír, mindenképp tudatom Veletek!
Évi, gratulálok az új lakáshoz!!! Hallom sikeresen átköltöztél! Milyen? Küldj majd fotót, kíváncsi vagyok hogy sikerült a felújítás, ok?
Nelli, nem tudom Te olvasod-e ezt, de WELCOME nálam! Érezd jól magad!
Nah, hát nagyjából ennyit mára. Legyen megint mindenkinek szép, napsütéses hete!:)
Puszi
PS: Tudtátok, hogy a világ tényleg nagyon kicsi? Mikor voltam itt a Magyar Nagykövetségen, összefutottam két magyar lánnyal. Voltunk velük már kávézni, főzőcskézni, filmet nézni. És képzeljétek, kiderült, hogy van egy közös ismerősünk. Krisztikeeee! A lány csoporttársad volt a ZSKF-en.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése